Szóval, ahogy már az előző este delíriumában is
bejelentettem, elkezdtem olvasni A szürke ötven árnyalatá-t és ezt az
élményemet veletek is meg fogom osztani. Ez két dologra lesz jó:
- Fontos érzelmi levezetés lesz, ezzel is csökkentve magas vérnyomásom
- A könyv tényleges elolvasása nélkül átélheted annak élményét. Körülbelül olyan, mint mikor valaki felveszi, mikor az egyik barátját sebét összevarják,- de nem kell átélni annak fájdalmát és kellemetlenségét,- és neked nem kell elvágnod az ujjad, mert lusta voltál felállni az ollóért, hogy kicsomagold azt az USB meghajtót.
Sok dolgot kell lefedni, szóval
csapjunk bele.
Történetünk Anával, a hősnőnkkel
kezdődik, ahogy a tükörben nézi magát. Nem tetszik neki, amit lát. Haja nem
akar együttműködni vele. Emellett óriási kék szemei és sápadt bőre van, amik
ugye egyáltalán nem a hagyományos szépség védjegyei amerikai kultúránkban.
Dühös a lakótársára, Kate-re. Miért? Mert az ország leghatalmasabb
üzletemberével, Christian Grey-el kellett volna interjút készítenie, de
influenzás lett és így betegen nem tud elmenni. És ugyan Anának „rossz-haj”
napja van, jönnek a vizsgái és dolgoznia kell, önző barátnője megpróbálja
manipulálni, hogy helyette ő menjen a találkozóra.
Kate a lakótársam, és pont ma ágynak esett. Influenzás. Így aztán nem
mehet el a diákújság megbeszélt interjújára azzal az iparmágnással, akiről még
életemben nem hallottam. Nekem kell beugranom helyette. Mindjárt itt a
záróvizsga, be kell fejeznem egy esszét ma délután. E helyett több mint kétszáz
kilométert vezetek Seattle belvárosáig, hogy a Grey Enterprises Holding
rejtélyes igazgatójával találkozzam. Sikeres vállalkozó és az egyetemünk egyik
fő szponzora, akinek az ideje sokkal értékesebb, mint az enyém, mégis megígért
egy interjút Kate-nek.
Sosem hallott róla, de tudja a
csávó cégének béna nevét, azt, hogy üzletember, rengeteget adományoz a sulinak,
ahová ő is jár, és azt hogy nagyon elfoglalt? Ez az a fajta logikai hiba,
amivel állandóan találkozom a könyvben, pedig még csak három fejezetet
olvastam. De ezt egy percre félretéve, nem úgy hangzik ez, mint egy óriási
lehetőség egy barátnak? Fogadok, hogy Anát nagyon bántja, hogy Kate-nek egy
életre szóló interjút kell kihagynia, nemde?
– Ne haragudj, Ana. Kilenc hónapon át szerveztem ezt az interjút. Újabb
hat hónapba telne, ha újra kéne szervezni, addig vége a sulinak is. Én vagyok a
lap szerkesztője, nem szúrhatom el. Kérlek. – Reszelős torokhangon könyörög.
Hogy csinálja ezt? még betegen is valahogy kölykös és mégis dögös, szalmaszőke
haja tökéletesen áll, zöld szeme ragyog – igaz, most vörös –, és a láztól
csillog. Elhessegetem kéretlen együttérzési rohamomat.
Persze, hogy nem bántja! Miért is
bántaná? Ő a hősnő! Kedvelnünk kell. Mert ő a hősnő.
Ezért, mikor a barátja az mondja „Kérlek, a kedvemért, mondd le a munkát és a
sulit, helyette menj és készíts interjút ezzel a híres emberrel, amit aztán
belerakhatsz az önéletrajzodba, és amit én tehettem volna, hacsak nem
betegedtem volna le”, Ana csak arra tud gondolni, hogy „Uh, ez annnnyira nem
igazságos, hogy csinosabb, mint én. Egyáltalán nem fogok veled együttérezni,”
és az olvasó jobb, ha tudja, kinek az oldalán is áll, a francba is!
Ahogy Ana tovább panaszkodik a
narrációban arról, hogy Kate milyen jól tudja manipulálni az embereket és
milyen borzasztó is lesz ezzel a híres, gazdag pasival találkozni, a világ felé
azt mutatja, mintha semmi gondja nem lenne ezzel. Erről az a határozott benyomásom
alakult ki, hogy Ana azok közé az emberek közé tartozik, akik beleegyeznek, sőt,
felajánlják, hogy segítenek, azt mondják, hogy ez nem okoz nekik semmi kellemetlenséget,
és ezek után felhívnak valakit, akinek bepanaszolhatnak téged, és panaszkodjon
a határvonalról, amit átléptél ezzel a húzásoddal. Ezután Ana, pont mint az
előbb leírt emberek, megpróbálja úgy lefesteni Kate-t, mint egy nagyszerű
embert, mint a legjobb barátját, mintha előtte nem két teljes oldalon keresztül
pocskondiázta volna. Ezek után tényleg szükséges leírnom, hogy Ana valójában
Bella Swan?
Szóval Ana elindul Vancouverből
Portlandbe. Várj egy percet, előtte nem azt mondta, hogy Seattle-be kell
mennie, hogy ezzel a Grey pasassal találkozzon? Sosem tudom, merre járunk.
Gondolom valahol a Csendes-óceán ködös északnyugati partjainál, ahol
Padlóig nyomom a gázt, falom a mérföldeket.
(Ezt mondatot nem nagyon lehet
lefordítani, mert arról van szó, hogy a brit írónő helytelenül használt egy
amerikai kifejezést.) Egyébként pedig, padlóig nyomja a gázt a Mercedesben,
amit Kate adott kölcsön. Egy Mercedesben ül és még mindig nyavalyog? A saját öreg, kis rafinált járműve (nem öreg,
kis rafinált teherautó) pont annyira nem megbízható, mint egy öreg, kis trükkös
teherautó. De neki egy VW Bogara van, szóval ő tuti nem Bella Swan. De mégis,
van abban valami elbűvölő, ha egy nem-amerikai író próbálja a népem szlengjét
alkalmazni.
Ahogy elér Christian Grey acél és
üveg irodaépületéhez, aminek üvegajtajára acélbetűkkel van kiírva cégneve, és
ami az acél, üveg és homokkő (c-c-c-combobreaker!) előcsarnokba vezet,
megtudjuk, hogy Ana teljes neve Anastasia Steele, mert egyébként ez egyáltalán
nem olyan, mint egy pornószínész neve és a Steelnek (magyarul: acél) valamilyen
formában még egyszer mindenképp benne kellett lennie ebben a jelenetben. Ana
átverekszi magát a szőke recepciósok garmadáján, akik persze mind azt éreztetik
vele, hogy ő Anne Hathaway Az ördög Pradát
viselből. Ha már itt tartunk, a ruházata valahogy ismerősnek tűnik:
Kezdem bánni, hogy nem kértem kölcsön Kate egyik konzervatívabb
blézerjét kopott tengerészkék dzsekim helyett. Bár azért felvettem az egyetlen
szoknyámat, a decens térdig érő csizmát és a kék felsőt. Nekem ez elegáns.
Hol is láttam ezt korábban?
Szóval most már kaptunk egy kis vizuális segítséget, hogy el tudjuk képzelni balfék Anát.
Szóval most már kaptunk egy kis vizuális segítséget, hogy el tudjuk képzelni balfék Anát.
Akárhogyan is, rengeteg szőke
dolgozik ebben az irodában, és mivel úgy látszik Ana még Anita Blake-nél is
jobban utálja őket, meg van róla győződve, hogy ő bizony nem illik ide.
Bejelentkezik, kap egy látogatói kártyát és felindul a második emeleti acél és
üveg és homokkő és acél és még több üveg és mahagóni és piros és sárga és
rózsaszín és barna és skarlátvörös és fekete és okker és barack és rubintvörös
és olívazöld és lila és őzbarna és lila és arany és csokoládébarna és mályva és
krémszínű és bíbor és ezüst és rózsa és azúrkék és citromsárga és téglaszínű és
szürke és lila és fehér és rózsaszín és narancssárga és kék előcsarnokba.
Bárcsak azt mondhatnám, hogy több melléknevet és szót használtam, mint James,
hogy ezeket az eseményeket leírhassam. Sok mindent el lehet rólam mondani, de
hogy hazug lennék, az nincs köztük.
Ez az egyik legnagyobb probléma A szürke ötven árnyalatával. Olyan,
mintha Anát a nap minden egyes percében egy csomó kamera követné, bárhová is
megy, majd ezek a felvételek át vannak írva könyv formába, minden egyes
jelentéktelen részlet:
- Mr. Grey azonnal jön. Elvehetem a dzsekijét?
- Ó, köszönöm. - Nehézkesen kibújok belőle.
- Kínálták már frissítővel?
- Ú... nem. - Istenem, Egyes Számú Szőkeség bajban van?
A Kettes Számú Szőkeség a homlokát ráncolva pillant a pult
mögött ülő nőre.
- Mit óhajt, kávét, teát, vizet? - fordul ismét felém.
- Egy pohár vizet kérek. Köszönöm - motyogom.
- Olivia, kérlek, hozz Miss Steele-nek egy pohár vizet.
Szöszinek szigorú a hangja, Olivia felpattan, és kisiet az előcsarnok
másik végéből nyíló ajtón.
- Elnézést, Miss Steele. - Olivia még új itt. Kérem, foglaljon helyet.
Mr. Grey öt perc múlva
jön.
Olivia visszatér egy pohár jeges vízzel.
- Parancsoljon, Miss Steele.
- Köszönöm.
Következzen egy kis írólecke,
okés? Lássuk, hogy át tudjuk-e írni ezt a teljesen felesleges párbeszédet
valami kezelhetőbb formába, hogy így tizedik ilyen párbeszédnél a történet
kicsit előrébb mozduljon. Kezdeném is:
Az egyik szőke recepciós elvette a kabátomat, míg egy másik felajánlott
nekem egy pohár vizet.
Nem vagyok én Nora Roberts, de
azt biztosra mondhatom, hogy a könyv nem lett volna elcseszve, ha ki van hagyva
ez a kis közjáték a két szőke között, aminek Ana szemtanúja, a „jeges víz”
különös középpontja és hogy azt ki és mikor birtokolja.
Mivel Ana semmit sem tud
Christian Grey-ről (kivéve a nevét, az anyja születési nevét, születési helyét,
első háziállata nevét, Visa kártyájának biztonsági kódját, vércsoportját és azt
hogy körül van-e metélve), nem tudja, hogy hány éves és hogy néz ki. Azt
feltételezi, hogy ő is biztos szőke és azon tűnődik, vajon ez egy munkaköri
előírás-e a férfi részéről. „Épp az jár a
fejében, vajon ez törvényes-e”, nekem meg az jár a fejemben, vajon ez nem
valami neonáci dolog. De nem kell parázni, mivel ezután egy fekete férfi jön ki
az irodájából és a golfról beszél. Szóval Christian Grey tuti nem egy árja
nacionalista.
A szőkék beküldik Anát Mr. Grey
irodájába és hogy, hogy nem, mint egy idióta, az ajtón bebukva négykézláb ér
földet Christian Grey előtt. Egy kis előrevetítés. Annyira zavarban van, hogy
olyan káromkodások törnek elő belőle, mint a „szent szar” és „szentséges
basszantyú.” Ó, nem, Anának nem elég egy sima káromkodás. Ő egy lázadó és egy nagyobb
kaliberű mocskosszájú.
Rögtön kiszúrja, hogy Christian
Grey nem valami 40 éves ősöreg csávó -majdhogynem elolvad Grey jeges szőke birodalmára-
hanem egy nagyon jóképű fiatalember:
Olyan fiatal - és vonzó, nagyon vonzó. Magas, és elegáns szürke öltönyt
visel, fehér inget és
fekete nyakkendőt. Hozzá rakoncátlan, sötét bronzszínű haj és fürkésző,
szürke szempár, amely most pajkosan tekint rám.
Ez…nem semmi egy nyakkendő. Majd
nagyon kedvesen megkérek valakit, hogy photoshopoljon nekem egy fekete
nyakkendőt Robert Pattinson hajával és szemével, amely pajkosan tekint rám.
Mikor kezet ráznak, Ana
rövidzárlatos lesz, amitől úgy kezd el pislogni, mint egy üzemzavaros Furby.
Ana elmagyarázza, hogy a beteg lakótársa nevében jött el, aztán tesz pár
meglepően ravasz megjegyzést a festményekre. Magától értetődő, hogy a férfi
egyetért vele, amitől Ana megnyugszik, tudván, intellektuálisan egy szinten
vannak. Csak vicceltem! Ehelyett felépít a fejében egy képet a férfiról,
Adonisznak nevezi és annyira ideges a férfi nagyonjóképűségétől, hogy nem tudja
normálisan beállítani a diktafont. A férfit lenyűgözi a bizonytalansága, Ana
látja rajta. Persze. Mert az iparmágnások gyakran néznek lenyűgözve egy ilyen
munkára alkalmatlan tanulót, aki még csak nem is újságíró, ezzel is lopva az
idejüket. Aztán megkérdezi tőle, hogy felveheti-e a válaszait. Ami legbizarrabb
kérdés, amit csak fel lehet tenni egy interjú során. „Bánná, ha valamilyen
formában rögzíteném válaszait vagy szeretné, ha gyakorolnánk kissé az
időpazarlást?”
Mikor elkezdik az interjút,
felgyorsulnak az események. Hah, megint vicceltem! Végre egy szobában
tartózkodik a hőse és hősnője annak a könyvnek, ami körül nagy hűhót csaptak,
hiszen ez a legforróbb, legszexisebb, leglábujjkunkorítóbb, mocskos erotikus
regény Sade márki holdkórossá való kikiáltása óta. És mi történik? Ügyetlen
leírás oldal-oldal hátán. Miért is kéne bemutatni, amikor maga Christian is el
tud mondani minden olyan fontos információt banális interjúkérdéseken keresztül,
amire nekünk, mint olvasónak, szükségünk lesz, hogy egy tiszta képet tudjunk
alkotni karakteréről. És nézzük csak azt is, hogy Ana újra és újra sértegeti, attól
kezdve, hogy azt állítja, hogy sikere csak a szerencsének köszönhető, addig,
hogy egyenesen irányításmániásnak nevezi. Ahhoz képest, milyen bizonytalan volt
még pillanatokkal ezelőtt, jó kis verbális harcba kezd ezzel a befolyásos
emberrel, mindeközben mellesleg beteg
lakótársát képviseli, akinek hírneve, mint az egyetemi lap szerkesztője, ettől az
interjútól függ.
Mégis, annak ellenére, hogy Ana
leírása alapján egy arrogáns irányításmániás és furcsa dolgokat csinál hosszú
ujjaival, miközben őt nézi, Ana teljesen, szexuálisan le van bénulva a férfi
lenyűgöző fizikai adottságaitól, ami, ahogy Ana melléknév-fokozásaiból kiderül,
olyan, mintha közvetlenül Isten arcába néznénk, amennyiben Isten egy
csokoládéba mártott orgazmus és tökéletes farmerbe van bújtatva. Szóval,
miközben Christian Grey kínos mélységekben számol be magánéletéről egy goromba,
félszeg, egérszürke egyetemistának, aki mellesleg beesett az irodája ajtaján,
Ana ódákat ír a fogsorához és azon töpreng, mi lehet a baj vele, hogy ennyire
eltereli a figyelmét valaki, aki csupáncsak
a tökéletes szépség lelkének fizikai megnyilvánulása.
A jelenet olyan hosszúra nyúlik,
hogy Christiannak le kell mondania következő megbeszélését. Amikor Ana
távozásának eljön az ideje, kicsit
ugratja korábbi elesésével a lányt, felsegíti rá kabátját és kikíséri a
lifthez. De csak ezután a rész után:
- Hát, vezessen óvatosan. - Szigorú, parancsoló a hangja. Miért is
érdekelné?
Azért, mert ő Edward Cullen,
kedves Olvasó. Ő Edward Cullen.
Ehehehe. Blogíró plusz szarkazmus mindig jó összeállítás. Mindig jó ilyeneket olvasni. :D
VálaszTörlésÍgy ha valaha is elolvasom, ez biztos eszembe jut. Ezzel sokkal szórakoztatóbb.
És még szeretném megjegyezni, hogy nagyon-nagyon jól fordítottál, vagy nekem nagyon tetszik. :D
juhú, első kritika! köszi szépen! hát ott van a link az eredeti bejegyzéshez is, össze tudod hasonlítani :D egyébként meg ha érdekel, én megtaláltam a regényt magyarul :)
TörlésÁh, annyira nem érdekel, hogy nem könyvbe olvassam. :D De azért köszi.
VálaszTörlésnem csodálom :'D
TörlésSzia SadStatue!
VálaszTörlésA kedvencem tőled a neonáci sugallat :))) ezen jót nevettem, van benne valami;)
Bevallom amikor én elkezdtem a történetet nem tudtam eldönteni, hogy titkon szerelmes leszek-e ebbe a Greybe vagy sem, már amennyire egy regényhősbe bele lehet bukni egy történet alatt.
Anával nem volt gond, ő idegelt szimplán, és ezerszer inkább Kate párti voltam, (meg még vagyok is)
Igen olvastam vmi Bella-Edward szinkron párhuzamot de semmi esetre sem akartam a könyv és a történet egyediséget ezzel a bélyeggel lepecsételni, úgyhogy maximálisan igyekeztem függetleníteni magamban minden más storytól.
Amikor elkezdtem olvasni, az jött le ok ez egy lágy kis Harlequin story lesz a végén vmi durvával:)) de a színvonal azt hiszem nem is nagyon lép ki a Harlequinek bűvköréből. Nem probléma, elvégre kikapcsolódni akarok nem klasszikusokat olvasni...
Az írásmódnak tényleg van egy fura narratívája. Végülis folyamatosan Ana fejében vagyunk, az ő beköpésein röhögünk vagy fogjuk a fejünk az ostoba libán mindegy...
Mh nekem a tea, kávé, ásványvíz téma csapott nagyon, mert nem is régen én is hasonlóan (de nem )szőke recepciós voltam és tényleg kigyilkolt a főnök ha a vendéget nem kérdeztük meg hogy vmi frissítő és izé és pont ugyanilyen helyzetekkel és szavakkal épp eleget találkoztam ez nekem nagyon életszagú volt:))) szóval bele tudtam egészen helyezkedni a Grey-féle világba...
Greytől a kedvencem ez a szobormerev fapofa, amikor nem tudod, hogy közben magában halálra kacagja magát rajtad, ahogy hülye és esetlen vagy a jelenlétében és ettől a rezzenéstelenségtől csak bénább lehet szegény kis Ana.
Ezt is felülmúlja a másik amit imádtam ezen a Grey-en: az alsó ajkára a mutatóujjával végzett szájütögetése... ebben tényleg van vmi...
Üdv: Callie
Sajna nem fogadhatom el a dicséretet a neonáciért, mivel én csak fordítom az eredeti összefoglalót, de ezen én is röhögtem :P
TörlésSzerintem a narratíva nem furcsa, sima E/1-es, láttunk már pár ilyet. De ugye ez a történet kárára mehet, ha a főszereplő fejében semmi más nem megy azon kívül, hogy egy szinonima-szótárat épít fel Grey jóképűségének leírására.
A titkárnős részre: pont ez a zavaró benne, hogy mintha egy dokfilmet látnánk, mozdulatról-mozdulatra leírja, mi történik és nem pedig a lényeget. Lehetne például a helyzet iróniáját összefoglalni, hogy mi is érezzük a titkárnőknek mit kell átélniük vagy valami. :D
Már várom a többi kommentedet is :)
Üdv:
Dóra