2012. július 24., kedd

cikk


"A szürke ötven árnyalatáról szóló kritikák, ajánlók mindegyike azt feszegeti, hogy vajon mi tette ezt a könyvet olyan népszerűvé, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora eladott példányszámot tudott produkálni. Ezt a kérdést én is nagyon hamar feltettem magamnak olvasás közben, de még a könyv végeztével sem sikerült rájönnöm, hogy mi emelte ezt a regényt a könyvek élvonalába szinte megjelenése pillanatában. Túlságosan elkeserítő válasz lenne, hogyha a regény titka pusztán abban rejlene, hogy szexszel még mindig mindent el lehet adni. Pedig ötszáz oldal, egy hónapnyi történés és körülbelül harminc kimerítő részletességgel bemutatott szexuális aktus után erősen tartja bennem magát ez a feltevés.

E. L. James pedig rendkívül hatékonyan épít erre az örök igazságnak tűnő tézisre, ugyanis könyve gyakorlatilag csak szexből áll. Mikor a két főszereplő, Christian és Anastasia már nem bírják tovább fizikailag, elolvashatunk pár rövid, semmitmondó párbeszédet, leírást vagy fejezeteket Ana hosszú, sokáig haszontalan lelki vívódásaiból."


Egész jó, csak fura volt nekem, hogy a cikkíró nem tudta, ez eredetileg egy Twilight-fanfic volt. 
Na, mindegy.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése