2012. augusztus 4., szombat

6. fejezet: Fel, fel és tovább az én gyönyörű, gyönyörű helikopterembe és szex börtönömbe



Amik kis betűvel vannak, azokat értelemszerűen én írtam. Az áthúzott szövegeket meg kénytelen voltam én lefordítani, ha már a fordítónak nem sikerült.


A szürke ötven árnyalata, hatodik fejezet, avagy Fel, fel és tovább az én gyönyörű, gyönyörű helikopterembe és szex börtönömbe





Emlékeztek, hogy említettem, film készül A szürke ötven árnyalatából? Nem mondom, hogy David Cronenberg megcsinálta, de úgy látszik, posztert csinált a filmhez:



Igen, teljesen jól látod, amit látsz. A filmben RPattz egy olyan fiatal milliárdost játszik, aki szeretne átjutni Manhattan utcáin, hogy levágassa a haját. Már itt hülyeségnek tartom, mert ha már milliárdos vagy, akkor a fodrász házhoz jön. De amit érdekesnek találtam, hogy valaki, valahol a világban látott ebben fantáziát: „Rpattz jó lenne a mogorva, milliárdos playboy szerepére”.

Könyvünk hatodik fejezete az egyik olyan idegesítő dologgal kezdődik, amire mindig ugrok. Az életszerűtlen autó:

Christian kinyitotta a fekete Audi SUV ajtaját, és beszálltam. Ez a kocsi egy vadállat.

Először is, az Audi többféle SUV kocsit gyárt, szóval feltételezem, hogy a „vadállat”, amiről Ana beszél, az a legnagyobb, a Q7-es:



Erről az autóról nem süt a „vadállatiasság”. Ez a tipikus magánsulis gyerek anyucijának kocsija. Ez az első problémám. A második az, hogy ezt a kocsit vadiújan megkaphatod 40 ezerért (~ 9 millió forint). Christian Grey nem kőgazdag? Saját helikoptere van. Szóval miért ilyet vezet és nem valami szupergyors szuperdrága sportkocsit vagy legalább valami drágább SUV-ot (mint egy Porsche Cayenne Turbot, ami 100 ezer (majdnem 23 millió forint)? A romantikus regényekben állandóan ezt látom és nem igazán értem, mi történik, de ha a főhős egy olasz iparmágnás, akkor nem BMW-t fog vezetni. Ha a főhős egy többszáz éves vámpír, akinek a házában csak úgy halmokban állnak az aranyrudak, jobban teszi, ha nem egy ócska Lincoln Navigator áll a feljáróján. Persze, lehetne ezzel vitatkozni, mondván Grey csak takarékos, de éppen most vett Anának új nadrágot, cipőt és alsóneműt, ahelyett hogy megvárták volna, míg a kimosott ruhák megszáradnak.

Ana még mindig a liftes csók hatása alatt van, de mivel Christian nem beszél róla, ezért úgy gondolja, csak hallucinálta. Mert ha Christian nem igazolja a gondolatait, akkor azok semmissé válnak. Christian berakja a Virágduettet a Lakmé nevű operából.

Ana úgy gondolja, hogy Christian ettől „fiatal, gondtalan és észveszejtően szép”-nek tűnik. Mert a fiatal és gondtalan embert semmi sem jellemzi jobban, mint az operák iránti rajongás. Ana rákérdez a zenei ízlésére, ami egészen ” Thomas Tallistól az Oroszlánkirályig Kings of Leon”-ig terjed. Grey elkezdi lejátszani a Kings of Leon egyik számát, a Sex on Fire-t (könyvben Lángoló szex), amiről Ana úgy gondolja, hogy odaillő. Miért is? Herpesze lett Greytől? Christian sok hívást kap, többek között a tesójától, Elliottól, aki megkérdezi, dugott-e éjjel. (ez szó szerint így van a könyvben: - Szia, Christian, dugtál az éjjel?) Milyen idióta az, aki látja, hogy a testvére egy eszméletlen nőt vonszol ki a bárból és másnap megkérdezi, hogy megdugta-e? „Hé tesó, sikerült megerőszakolni? Adj egy ötöst!” Ana azt mondja Christiannek, hogy jobban szeretné, ha másoknak is Anának és nem Anastasiának mutatná be, mert azt előnyben részesíti, de mind tudjuk, ebben a történetben nem az történik, amit Ana részesít előnyben, hanem amit Grey részesít előnyben Ana számára, így semmibe veszi a lány kérését, és figyelmezteti, hogy nem fogja többször megcsókolni, csak akkor ha az „előre megfontolt”-an történik. Egész jól használja a gyilkosos szakkifejezéseket, nemde?

Megáll az ikerház előtt. Kicsit megkésve döbbenek rá, hogy nem kérdezte, hol lakom - mégis tudja. Persze hogy tudja, hisz a könyvet ide küldte. Ugyan, melyik mobiltelefon-lenyomozó, helikoptertulajdonos zaklató ne tudná?
Miért nem csókol meg újra? Ez rosszulesik.

Ana, hallod is, amit gondolsz vagy odabent csak a szél fütyülése hallattszik az üres, elhagyatott sivatagban? Christian kinyitja Ana ajtaját és a lány pedig a csókra gondol és arra, hogy igazán meg sem érinthette. Bemennek az ikerházba, ahol Kate és Elliot ülnek az asztalnál.

Kate arcán nevetséges vigyor, ami nem jellemző rá, és igen szexin rendetlen.
Christian utánam jön a nappaliba, és Kate az egész-éjszaka-piszok-jól-éreztem-magam vigyor ellenére is gyanakodva pislog rá.
- Szia, Ana.- Felpattan, megölel, majd kartávolságban eltartva magától szemügyre vesz. A homlokát ráncolva fordul Christian felé.
- Jó reggelt, Christian. - Kissé ellenséges a hangja.

Akkor aggódtam volna, ha nem lett volna legalább egy kicsit gyanakvó. Mikor Ana elment Christiannal, eszméletlen volt. Most diplomáztak, tisztában vannak azzal, hogy mi történik, ha egyedül hagynak egy eszméletlen lányt egy fiatal sráccal. Elliot búcsúcsókot ad Kate-nek, mire Ana első gondolata az, hogy ” Te jó isten... kis helyet kérek menjetek szobára”. Most hogy is van ez Ana? Szobára?  Mint például egy lift? Egy nyilvános hely, ahova bárki besétálhat? Kissé képmutató, nem?

Igen. Nagyon is képmutató:

Kate meg elolvad. Még soha nem láttam olvadozni. A „nyájas" és „előzékeny" szavak jutnak
eszembe róla. Az előzékeny Kate. Hű, Elliot nem lehet akárki.
(már nem azért, de a nyájas meg előzékeny teljesen rossz fordítások. Comely = illedelmes, compliant = szolgálatkész)

Elnézést kisasszony, de kilóg a lóláb. Nem te voltál az, aki, éppen az előző fejezetben, megettél mindent a tányérodról, még akkor is, mikor már nem voltál éhes, csak azért, mert Christian azt mondta? Szerintem nem kéne ujjal mutogatni, ha szolgálatkészségről van szó. Christian és Elliot együtt távoznak, és Ana féltékeny, mert Elliot csókot dob Kate-nek és Christian nem dob csókot neki. Ja és persze azért, mert Kate szexelt az éjjel.

- Na, megvolt? - kérdezi Kate. Nézzük, amint beszállnak a kocsiba, és elhajtanak. Kate hangjából süt a kíváncsiság.
- Nem - csattanok fel bosszúsan, és remélem, hogy ezzel véget vetek a kérdezősködésnek.
Visszamegyünk a lakásba.
- De az egyértelmű, hogy neked igen. - Nem is tudom leplezni az irigységemet. Kate mindig is megbabonázta a férfiakat Ellenállhatatlan, szép, szexi, mulatságos, egyenes... mindaz, ami én nem.

Persze, szégyellje magát, mi? Nem tudom ki volt az, aki Christian tusfürdőjével masszírozta a csúnyáját. Kérlek, vegyetek minden tényezőt figyelembe: Ana azért féltékeny Kate-re, mert ő szexelt és Anát pedig nem erőszakolta meg Grey, mikor eszméletlen volt.

- És este megint találkozunk. - Összekulcsolja a kezét, és úgy ugrál, akár egy kisgyerek. Nem tudja magába fojtani izgalmát és boldogságát, én pedig vele örülök. Kate boldog... ez érdekes lesz.

Közel sem annyira érdekes, mint amennyire egy boldog Ana lenne, de ez persze statisztikailag valószínűtlen.  És mi van ezekkel az állandó kisgyerekes hasonlatokkal? Főleg, miért ebben a kontextusban? Ez szándékos, hogy csökkentsük a karakterek női mivoltának tényét? Nem teljesen felnőtt női érzéseik vannak a szexszel kapcsolatban, nem, azon nyomban gyerekesek lesznek. Kezd az agyamra menni, szándékos vagy nem.

Kate kicsinosítja Anát (hál’ istennek ez nincs leírva, szóval nem kell azt hallgatnunk, mennyire borzalmas volt az élmény) és Ana elmegy dolgozni. Ahol visszagondol arra, hogy Kate hogyan csinosította ki és ez az egész milyen borzalmas volt. Szentséges basszantyú. Ana azért sem rajong, hogy meg kellett győzni Kate-et, hogy tényleg le akar feküdni Grey-jel. Kate tuti a világ legkövetkezetlenebbül megírt karaktere. Egyik pillanatban „OMGFEKÜDJETEKLE”, következőben pedig (jogosan) „Fura alak, nem bízom benne”. Ana majdnem-erőszaktevője, José hívogatja, három üzenetet és hét sms-t is hagy és Kate-t is zaklatja otthon. Nem tudja, hogy a zaklatók legromantikusabbjai lenyomozzák a mobilokat? Öcsém.

„Ma lesz a napja”, de Anának azért vannak kétségei:

Ennyi idő után készen állok rá? Belső istennőm bosszúsan néz rám, és türelmetlenül toporzékol. Ő már évek óta készen áll erre, és bármit megtenne Christian Greyjel. De még mindig nem értem, mit lát ő bennem... a kis egérke Ana Steele-ben ­-egyszerűen nincs értelme.

A három pont és gondolatjel párosításnak sincs értelme (A fordításban nincs gondolatjel, de hogy értsük a poént, átírtam). Ana nem úgy jön le nekem, belső istennő ide vagy oda, mint aki készen áll a szexre. Grey teljesen ijesztő számára és képtelen neki nemet mondani. Nincs önbecsülése és úgy általában elég negatív véleménye van a szexről, figyelembe véve csípős véleményét Kate Elliottal töltött éjszakájáról. Körülbelül olyan érett, mint egy éretlen banán. Egyáltalán nem olyan ember, akinek szexelnie kéne, de majdhogynem számolja a perceket, csak egy nappal az első csókja után. A tény, hogy nem találja furcsának, mikor Christian megemlítette, hogy szexuális kapcsolatuk bizonyos mennyiségű papírmunkával fog járni, egy nagy piros, stop tábla. De Christian már vár rá – kinyitja neki a kocsi ajtaját-, miután végzett a műszakjával az üzletben. Beszélgetnek, hogy ment a napjuk -Ana hangja pedig „fátyolos, túl mély, és süt belőle a vágy”-, míg megérkeznek a leszállópályához.

Vajon hol lehet az a híres helikopter? A város beépített részén vagyunk, és annyit én is tudok, hogy a helikoptereknek hely kell a fel- és leszálláshoz.

Amikre te gondolsz Ana, azok a repülőgépek. Helikopterek tökéletesen elférnek azon a helyen, amit leírsz, hisz nekik pont hogy nem kell sok hely. Most komolyan, Mindent a helikopterekről kezdőknek, első lecke. Nem. Helikopterek, 93. fejezet: Bevezetés a helikopterekhez. Ezt jön az első lecke előtt. Liftbe szállnak és egymásra mosolyognak, mert ugye korábban csókolóztak egy liftben. Ti őrültek és a ti kis BDSM liftes játékaitok. Céges helikopterrel utaznak majd és egy csávó az épületben elmondja, hogy már minden le van ellenőrizve, és Christian csak beszökken a gépbe és kész. Szóval már tudjuk, milyen szar pilóta, mert milyen pilóta az, aki nem maga ellenőrzi le a gépét? Főleg egy olyan pilóta, akinek befolyásos cége és rengeteg pénze van, és jópár ember profitálhatna a halálából? Nem fogok panaszkodni, hogy nem kell Christian húsz perces biztonsági beszéde alatt Ana belső monológját olvasni, mert már Ana becsatolása is fájdalmas:

Leülök a kijelölt helyre, ő pedig lekuporodik mellém, és becsatolja az övet. Négypontos biztonsági, öv, és az egészet egy központi csat fogja össze. Annyira megfeszíti a felső szíjakat, hogy alig tudok mozdulni. Olyan közel van, és annyira leköti, amit csinál! Ha csak egy picit előrehajolnék, az orrom a haját érné. Tiszta, friss, mennyei illata van, de gondosan be vagyok csatolva, mozdulni sem tudok. Grey felnéz: rám, és elmosolyodik, mintha valami kis belső tréfán nevetne, lángol a szeme. Olyan kínzó a közelsége. Visszatartom a lélegzetemet, ő pedig meghúzza az egyik felső övrészt.
- Biztosítva vagy, nincs menekvés - suttogja.

Még tovább is van és olyan jó dolgok. Attól kezdve, hogy Anát (aki mindig gyerekekre utal vagy gyerekességre, mikor a szexualitás témája felbukkan) becsatolja -jóformán- egy óriási gyerekülésbe, addig, hogy Grey nem tudja, hogy egyáltalán az öv mire való (tipp: szerintem arra, hogy baleset esetén megfogjon, nehogy kirepüljek, nem arra, nehogy el tudjak menekülni), olyan, mint véletlen metaforák finom balettje. Vannak túl finom metaforák és olyan véletlen metaforák, melyek olyan laposak, mint egy első próbálkozásos szuflé. Szerencsénkre, a Seattle-be tartó út egy órás, szóval bőven jut idő az ilyenekre:

Christian arcát megvilágítják a műszerfal fényei. Keményen koncentrál, tekintetét le nem veszi az előtte lévő műszerekről. Pillám alól iszom a látványát. Gyönyörű profilja van. Egyenes orr, szögletes áll - szeretném végighúzni a nyelvem az állán. Nem borotválkozott, és a borostától még nagyobb a kísértés. Hmm... szeretném érezni, mennyire durva a szőrzet a nyelvem alatt, az ujjam alatt, az arcomon.

Itt szeretnék megállni egy pillanatra. Mert hogy miközben eléggé felzaklat a könyv többi tartalma, szeretnék teljes szívemből gratulálni, hogy milyen jól sikerült eltalálni azt, mi megy át a fejemben minden alkalommal, mikor James May-t látom a Top Gearben. Szép munka, E. L.

Az irányítótorony és Grey között lezajlik egy csevej, amit nem feltétlenül kell elolvasnunk. Már nem azért, mert nem érdekes, hanem mert biztos vagyok benne, hogy teljesen helytelenül leírt és csak azért íródott, hogy megtöltse valamivel az oldalakat és hogy úgy érezzük, az út tényleg egy óráig tartott. Ekkor elérnek Seattle-be:

Nem e világi élmény. Valótlan, mintha egy hatalmas filmben lennék. Mondjuk, José kedvenc filmjében, a Szárnyas fejvadászban. Még mindig üldöz az emlék, hogy José meg akart csókolni. Kezdem kicsit kegyetlennek érezni magam, amiért nem hívtam vissza. Várhat holnapig...

Vagy, nem is tudom, soha. Ha egy srác úgy viselkedik, mint egy őrült, letapiz, mikor világosan nemet mondasz, nem kötelességed vele többet beszélni, soha többé. Talán nem túl udvarias ezt mondanom, de a sráccal, ha nem fogadja el a nemet válaszként, az udvariasság egy egyirányú jegy Erőszakfalvára, lakosság: te. Ahogy szállnak le, Ana majdhogynem elájul, mert biztos benne, hogy csalódást fog okozni Christiannek.

Valami hibát talál majd bennem. Bárcsak hallgattam volna Kate-re, és kölcsönvettem volna az egyik ruháját, de szeretem ezt a fekete farmert. Puha, mentazöld ing van rajtam és Kate fekete dzsekije. Elég jól nézek ki.

Még csinálnak fekete farmert? Úgy értem, sokan nem értettek velem egyet a farmer-magassarkú ügyében (a véleményem mellett, miszerint ez a párosítás béna, még mindig kiállok), de komolyan? Jó ideje nem láttam már fekete farmert. De oké, ha ez bejön neked. Kölcsönkérhetted volna Kate ruháját, ehelyett úgy nézel ki, mint Marie Osmond, mikor a babáit árulta a Teleshopban. Hajrá.

                                                   Hello, Ana Steele vagyok. Vedd meg ezt kibaszott förtelmes babát.

Landolnak és Ana még mindig nagyon ideges. Lélegzete „szabálytalan”, de ezúttal legalább vesz levegőt, nemde?

Olyan komolyan néz. Félig árnyékban van, félig megvilágítják a fehér irányfények. Sötét lovag és fehér lovag - illik a metafora Christianra.

Én úgy gondolom, hogy a ’Hillside-i Fojtogató’ jobban illik rá, de ha akarod, nyugodtan maradj a Sötét lovagos metaforádnál. Christian azt mondja Anának, semmi olyat nem kell megtennie, amit nem akar, mire Ana azt válaszolja, hogy „soha nem teszek semmit, amit ne akarnék, Christian.”

Lista az olyan dolgokról, amiket eddig Ana nem akart megtenni és megtett:

  • Meginterjúvolni Christian Greyt
  •  Felhívni Christian Greyt
  • Christian Greyről beszélni a lakótársának
  • Megtartani a könyveket, amiket Christian Greytől kapott
  • Hogy Christian Grey kimentse a bárból
  • Befejezni a reggelit
  • Kicsinosítani magát Christian Greynek

Úgy érzem, elég jól ismerjük már Anát ahhoz, hogy mikor azt mondja „soha nem teszek semmit, amit ne akarnék”, akkor nem hiszünk neki. Sőt, az egész sztori abból indult, hogy olyan dolgot csinált, amit nem akart.

Christian kinyitja Ana ajtaját (az én férjem miért nem tudja a mi helikopterünk ajtaját kinyitni előttem?!), beszállnak egy másik liftbe, olyanba, amit tükrök borítanak, szóval „bármerre néz, Christiant látja végtelenségig”. Christian egy szuper modern, szuper fehér lakásban lakik, amiben van egy feltehetőleg platinából készült kandalló és egy óriási kanapé. Ana körbevezet minket a lakáson a konyhán keresztül a zongoráig, azt is leírva, hogy valószínűleg hány vendég tudna leülni a kanapéra (nem viccelek). Persze, hogy zongorázik, kis butuska, ő Edward Cullen! Írt Bellának egy altatódalt! Valószínűleg még a könyv vége előtt Anának is fog írni egyet. Habár látta az előző esti hányást, azért felajánl Anának egy pohár bort és ugyan ő nem akar inni, elfogadja. Emlékeztek, ő ugyan semmi olyat nem tenne, amit nem akar.

Az ennél a résznél levő párbeszédek lenyűgözőek, itt egy példa:

(valamiért a fájlból ez a rész kimaradt az első és utolsó sor kivételével, szóval ez az én fordításom)

       -Nagyon nagy ez a hely.
       -Nagy?
       -Nagy.
     -Hát, igen, nagy - ért velem egyet, de látom a szemén, hogy jól szórakozik rajtam. Újra kortyolok a boromból.
       -Játszol rajta? - biccentem állam a zongora felé.
       -Igen.
       -Jól?
       -Jól.
Hát persze, hogy jól. Van valami, amiben nem vagy jó?

Emberek nem zaklatása. De ez csak az első dolog, ami az eszembe jutott, amit Christian Grey nem tud jól csinálni. Leülnek a kanapéra és Ana tesz egy utalást a korábban is emlegetett Egy tiszta nőre, mert ha az Üvöltő Szelekről lenne szó, az ugye plágium lenne. Ana megkérdezi, hogy konkrétan mire adta a könyveket, és azt mondja, hogy szeretné ha ugyanúgy megrontaná Grey őt, mint Alec Tess-t. Christian ezzel vitatkozik, mondván Ana nem tudja, miről beszél, és ezzel egyidőben pedig megemlíti, hogy Ana ajakharapdálása elvonja a figyelmét.



Mikor végre felfogja, hogy Ana benne lenne a tutiban, elrohan és hoz egy titoktartási szerződést, hogy Ana aláírja. Ana nem beszélhet a kapcsolatukról senkinek. Ez a titoktartási szerződés hasonlít egy videojáték felhasználói feltételeihez. Úgy látszik, Christiannak van egy sötét titka, amiről úgy gondolja, hogy elijeszti Anát. De mielőtt megtudná, hogy mi az, alá kell írnia a papírt. Pont mint egy videojátéknál: ha már megvetted a játékot, nem viheted vissza, ha kinyitottad, de a feltételeket csak akkor tudod elolvasni, ha kinyitod, viszont addig nem használhatod a játékot, míg nem írod alá. Ajaj. Ana nem olvassa el, habár Christian figyelmezteti, hogy ne  írjon alá semmit elolvasás nélkül, de Ana nem ért egyet és így is aláírja és megkérdezi „- Ez azt jelenti, hogy ma éjjel szeretkezni fogsz velem, Christian?”. A férfi válasza:

- Nem, Anastasia, nem azt jelenti. Először is én nem szeretkezek... én keményen baszok.
Másodszor is, még sok papírmunka vár rád. Harmadszor pedig, még nem tudod, mire vállalkozol. Még mindig elfuthatsz. […]

Autókat vettem kevesebb papírmunkával, mint amennyi ahhoz kell, hogy szexelhess Christian Grey-jel. Felajánlja, hogy megmutatja Anának a játszószobáját és ezt Ana úgy értelmezi, hogy most akkor X-boxozni fognak. Mielőtt kinyitná a „játszószoba” ajtaját, emlékezteti, hogy bármikor elmehet, teljesen rendben van, ha nem tetszik neki, amit az Egyes számú ajtó mögött talál. Ana mindenképpen szeretné, ha kinyitná az ajtót.

És úgy érzem, mintha időutazásra indulnék a tizenhatodik századba, a spanyol inkvizíció korába.

Biztos vagy benne, hogy a spanyol inkvizíció? Nem a Katherine Kavanagh vagy Christian Grey inkvizíció? Ana elég sokat gondol az Inkvizícióra. Ezt is hozzáadom az ivósjátékhoz.

4 megjegyzés:

  1. Ez a könyv egyre röhejesebb. De a fordítás is. Mármint érted, nem a tied, hanem a hivatalos. Lehet jobban jártunk volna, ha te fordítod a könyvet is. xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, szerintem már itt leszarta a könyvet :D hát köszi, ki tudja :'D az tuti, hogy a Kings of Leont nem fordítottam volna félre :P

      Törlés
  2. 6. fejezet

    Khm. Betettem a virágduettet most miközben írom és végighallgatom. Elképzelem, hogy ott ülök egy ilyen kaliberű férfi mellett az audijában. Azt hiszem ez a zene kellően frusztrálna. az előbb csókolt meg. Itt ülök vele a kocsiban, a combom mellett kapcsolgatja a sebességeket. És közben maga a nyugalom szobra.
    Igen Ana, a pasihoz a zene a kulcs. Érdekes dolgokat fogsz te még művelni zenére ezzel az egyáltalán nem szürke és hétköznapi emberrel.
    Nem tudom, semmi csodálatosat nem találtam benne. Inkább illene egy thriller előfutárának a zene, de Anának nem csak a pasikhoz, a zenéhez sincs ízlése. Letelt az öt perc. Vége a zenének. Ana a kis telhetetlen duplázni akar a vérfagyasztó trillákból! Hát természetesen kaphatsz repetát kicsim!

    Templomi kórusmuzsika!:DDD Jaj nincs spoiler. Pszt!
    Nos ez a beszélgetés max egy percig tarthatott közöttük, ami azt jelenti, hogy Grey megunta a virágok duettjét közöttük vagy négy percig némán ültek egymás mellett. Nem számít. a lényeg Grey zenét vált.
    Három telefonbeszélgetést zavar le kb. egy percen belül. Grey aztán nem vesztegeti az idejét. Semmi cifra. Csak infók.
    Szeretem hogy Grey Anastásiának hívja. Lehet kezdek hasonló vonásokat felfedezni magamban és Greyben?:))) Lehet ezért olyan szimpi. Na mindegy. De a becenevekért pl. én sem vagyok odáig. És az Anastasia tényleg sokkal szebb, valahogy emeli ennek a semmitmondó lánynak a fényét, de az Ana meg illik hozzá, mert olyan jelentéktelen egy becenév. És Ana éppen ebbe köt bele?
    Megkaptad kis Anám amit vártál. Grey megerősít: tényleg megcsókolt. És Grey az út végén két virágduett és egy oroszlánkirály után szóba hozta. Remélem elégedett vagy.
    Tehát Ana kiszáll a liftből, és odamotyogja Greynek, hogy neki aztán tetszett ami a liftben történt. Grey naná hogy köpni nyelni nem tud: a csajnak bejönnek a leszorítós, letámadós, jelenetek zárt helyeken, úgy Grey egyedi stílusában. Nem veszett ügy ez Grey! Rádöbbentél és elakadt a lélegzeted?
    ;)
    Este Grey érte megy. Túl romantikus a jelenet. Ez nem Greyhez való. Tehát Grey a kocsiban megfogja Ana kezét és lágyan végigsimít rajta. Megtévesztő vagy te kis szemét! Ez annyira idilli, hogy szinte sajnálom, hogy az írónő úgy három-négy rövid sorban lecsapta.
    Nos Grey azért nem ellenőrzi saját maga a gépet, mert megteheti kedves kritikaíró! Az ilyen gazdagoknak az ilyen ellenőrzéseket van aki megtegye, mert jól megfizeti érte. Ő nem a ráérős repülős, aki mindent megnéz. ő az a sebész aki beront a műtőbe és máris szikét kér!
    Remek orvos lenne belőle tényleg, Anát például a fulladásos haláltól nem tudom hányszor megmentette már csak a figyelmeztetéseivel, hogy lélegezzen. Inkább hagytad volna hogy kimúljon! jobb lenne neked is meg az olvasóknak is!
    Ana kap egy kis felszállás előtti szájrapuszit. CSoda hogy ez után képes lélegezni.
    Grey végigpillant a műszerfalon és jelzi a központnak hogy: végeztem a repülés előtti ellenőrzéssel! Na jé!! hát akkor mégis ellenőrzött azért valamit?! Látod kedves kritikaíró, mégiscsak valamirevaló pilóta ez a Grey!
    Ana nincs meggyőződve róla, hogy a 27 éves Grey még a repüléshez is ért! Mire Grey megnyugtatja, ha máshol nem is az égben biztonságban van vele! Mh hát akkor irány a fellegek felé örökké veled grey!!! én legalábbis így éreznék! Az igazi házasságok is az égben köttetnek Grey:)
    És kacsint. Ha Grey pajkos az azt jelenti, hogy már megint az ördög beszél belőle és csak pokoli mivoltára utal! Ana én a helyedben úgy érezném nem egy tetőlakosztályba érünk, hanem a pokol mélyére szálltok! Az ördög már rád kacsintott!
    Én jobb szeretem Greyt ha hűvös, nyugodt és udvarias. Ha kacsint és vigyorog: Akkor futás! Jó messzire tőle!
    Persze Ana ezt fel sem fogja. Majd csak a könyv végén...
    Maga a repülés a sötét éjszakában...nem is tudom...itt azért zizeg a levegőben a várakozás izgalma, Grey magánszférájába érkezünk, innentől minden megváltozik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretem beleérezni magam a szereplők helyébe. Én ezért olvasok könyveket. Mivel Anával képtelen voltam azonosulni, kénytelen voltam a másik szereplőhöz húzni. Tehát Grey helyzetébe igyekszem beleképzelni magam. Egy lány, aki nem is ismer, fogalma sincs a szexuális szokásaimról, eddig egyszer megcsókoltam...és most szeretném, ha tudná, hogy mi vár rá, ha az elektromos kisüléseinkből áramkört akarunk.
      Nincs könnyű helyzetbe. Sőt belegondolva még rosszabb a helyzete mint Anának. Mert Grey tisztában van vele, bármennyire is vágyik a szexre épp ezzel a nővel, elég nagy százalékarányban vissza fogják utasítani.
      Grey talán már mesterévé érett annak, hogy hogyan fogadja a nők visszautasítását. Éppen ezért nem közvetlen, éppen ezért olyan titokzatos, éppen ezért vonzza magához az ilyen Anákat. Ez már tényleg szinte vámpírvonzás. Na mindegy.
      Tehát Grey ül, komoly, szinte lehangolt, már-már elvesztette az életkedvét is szerencsétlen, mert tudja, hogy így tisztességes! Ha előbb kész tények elé állítja a nőt, hogy az tudja mi vár rá. A kérdés akarja-e így is?
      Borozós, egymás mellett ülő megbeszélés. Grey csodálom hogy nem nyel félre és nem kap sokkot. Ana az alázást választaná a Tiszta nőből. Grey nagy tapsvihart érdemel! Felismerte az alávetett prototípust immár tizenötödjére. Ana ez a szenvedő, alávetett, irodalom szakos nő. aki belesírja a párnájába a világfájdalmát.
      Ana aláírja a titoktartási szerződést, végre kiteregetheti előtte Grey a szennyesét.
      Grey tisztázza Ana előtt, hogy számára a szexuális együttlét nem érzelmi síkon hanem testi síkon zajlik. Oké. Anának tök mindegy, mert neki a szexualitás eddig csak A5 vagy A6 síkon zajlott, szóval részéről no problem. Mutasd édes a játékszobádat! ;) végre megismerhetjük az igazi Christian Greyt!

      Törlés