2012. szeptember 14., péntek

7. fejezet: Bár az egész könyv olyan rövid lenne, mint ez a fejezet


[eredeti bejegyzés]

A szürke ötven árnyalata, hetedik fejezet, avagy Bár az egész könyv olyan rövid lenne, mint ez a fejezet





A hetedik fejezet kezdete azt bizonyítja, hogy Anának fogalma sincs arról, milyen lehetett a spanyol inkvizíció. A hatodik fejezet végén ugye azt mondja, hogy olyan érzés belépni a „játszószobába”, mintha a spanyol inkvizíció korába lépne, de fejezetünk elején ezzel a leírással indít:

Az illat az első, ami feltűnik: bőr, fa, enyhén citrusillatú máz. Nagyon kellemes, és hozzá a világítás lágy, rejtett. Nem is látom a forrását, de körben a párkányzat felől jön a fény. A falak és a plafon mély sötétburgundi színben, ez némi anyaméh jelleget ad az amúgy tágas szobának. A padló régi lakkozott fa. A falon, az ajtóval szemben jókora fakereszt. Fényesre csiszolt mahagóniból van, és mindegyik sarkában bilincsszerű szíjak.

Közel sem vagyok a középkori történelem tudósa vagy hasonló, de az holtbiztos, hogy az inkvizícióban nem volt semmi „enyhén citrusillatú”. Ana szerintem a vezetői osztály szobájába botlott bele. A leírás tovább folytatódik, kitérve a plafonról lógó vasrácsra, különböző hosszúságú kötelekre, láncokra, fenekeléshez használt ütőkre, ostorra. Tudjátok. Pont olyan cuccok, amit egy szadisztikus milliárdostól elvárnátok. Találunk ott még egy ágyat, aminek matraca vörös bőrből készült. Ezt Eddie Murphy 80-as évekbeli öltönyeiből varrták. Oké, nyilvánvalóan ez nincs a könyvben, de légyszi, hagyjuk meg ezt nekem. Ana úgy érzi, hogy a szoba „romantikus” vagy legalábbis Christian-féle romantikus, szóval Ana kezébe veszi a fenyítőt és elgondolkozik:

Megdöbbentem. A tudatalattim emigrált, vagy csak megnémult, vagy lejárt a határideje, és kilehelte lelkét. Elzsibbadtam. Képes vagyok megfigyelni és magamba szívni mindazt, amit látok, de nem vagyok képes kifejezni az érzéseimet, egyszerűen elképedtem. Mit mondhat az ember olyankor, amikor kiderül, hogy az, akit a szeretőjének szán, beteges szadista vagy mazochista? Félelem... igen, ez az uralkodó érzés. Immár felismerem. De bármilyen különös is, nem tőle félek - nem hiszem, hogy bántana, legalábbis a beleegyezésem nélkül nem.

Hogy érhet ez meglepetésként? Elment a munkahelyedre és kötelet meg kábelt vett. Furcsa örömét lelte abban, hogy odaszíjazhatott a helikopter üléséhez. Nem mondhatott, hogy nem hagyott nyomokat, valószínűleg azért, hogy kipuhatoljon. Christian nem túl finom Ana szemügyre veszi az ágyat, csodálja annak szakszerű megmunkálását. Megkérdezi, hogy Christian élvezi, ha ütik, vagy ha ő üthet embereket:.

- Mások? - Pislogva gondolja végig, mit válaszoljon. - Én csinálom azokkal a nőkkel, akik ezt akarják.
Nem értem.
- Ha vannak lelkes önkéntesek, miért vagyok én itt?
- Mert veled szeretném csinálni. Nagyon is.
- Ó - nyögöm ki. Miért?

Erre tényleg olyan nehéz rájönni, Ana? Már az első fejezet közepe óta próbál rád csapni minden eszközzel. Ana összekeveri a dominanciát a szadizmussal, de nem nagyon tudom hibáztatni. Egy külön kis pálcázósarok van kiépítve, a rohadt életbe. A pálcázás nem gyerekjáték. De Christian nem a fájdalomra, hanem a behódolásra indul be

Örömére legyek. Azt akarja, hogy az örömére legyek! Azt hiszem tátva marad a szám. Kérlek,
Christian Grey. És ekkor döbbenek rá, hogy igen, pontosan ezt akarom. Azt akarom, hogy átkozottul élvezzen engem. Valóságos reveláció.

Szeretném leszögezni, mielőtt továbbmennénk, hogy nem vagyok a BDSM ellen. Úgy gondolom, hogy kettő vagy több beleegyező felnőtt partner, aki jól akarja magát érezni, biztonságosan a BDSM nem különbözik annyira az emberi szexualitás többi részétől. Nem jár feltétlenül veszélyekkel, nem egy mély, pszichológiai sebhez szól annál az embereknél, akik élvezik; ez csak egy dolog, ami bejön nekik. Azonban, úgy hiszem, hogy különböző szintű beleegyezés, jóváhagyás szükséges a BDSM-hez és nem hiszem, hogy Ana képes beleegyezni. Ő egy szerencsétlen ember, elkeseredetten szeretne örömet szerezni álmai romantikus alakjának és nem tudni senkinek sem nemet mondani. Szerintem, ha Christian Grey azt kérné tőle, hogy raboljon bankot, vagy öljön meg valakit, Ana ugrana az alkalomra, hogy kiszolgálja. Sőtmitöbb, mikor Ana megkérdezi, hogy ebben mi a jó neki, a férfi azt válaszolja, hogy „én”. Nem hiszem, hogy ez egy fair válasz egy dominánstól.

- Kate mondta, hogy veszélyes vagy, és nem tévedett. Honnan tudta? Veszélyes az egészségemre, mert tudom, hogy igent fogok mondani. És egy részem nem akarja ezt.

(Tótisz mesternek sikerült ezt a részt is elcsesznie, ugyanis eredetileg nem Christianhez intézi szavait, csak a gondolatait olvassuk: Kate had said he was dangerous, she was so right.)

Értitek már mit értettem beleegyezés alatt?

(itt egy rész következik, amit azért nem fordítottam le, mert egy elírásról beszél, ami csak az eredeti verzióban érdekes. Az „interested in” helyett az angolban „interesting in”-t írtak)

Ételt kínál Anának, és mikor az ezt elutasítja, mondván nem éhes, utasítja, hogy egyen. Tudjátok, a legutóbbi fejezet után, miután azt mondta, hogy „nem kell semmit sem tennie, amit nem akar”. Persze, teljesen úgy viselkedik, mint egy megbízható Dom (domináns). Ana felhívja rá a figyelmét, hogy mivel még nem írt alá semmit, ezért nem kell ennie, ha nem akar, így Christian meghátrál. Megdicsérném, amiért a helyére rakta Christiant, de nyilvánvaló, hogy ez lesz az utolsó alkalom, mert aláírja a szerződést és hagyja, hogy azt csináljon vele, amit akar. Tudom, mert még nagyon sok oldal van hátra a könyvből.

Christian a „büntet” szó különböző formáit használja. Szerintem Penny Pingleton (Hajlakk c. film főszereplője) anyjának rokona lehet

                                              Ne próbáljon rajtam semmi voodoo cuccot használni, maga...őslakos nő!

Mielőtt Christian megismertetné a „fekete zene” veszélyeivel vagy egy B betűvel ellátott pulcsit hordatna vele, jelezve, hogy büntiben van, először megmutatja a szabályokat. Igen, ott van az összes szabály, mintha Anával együtt olvasnánk. Összefoglalva, Anának Christian minden utasítását követnie, kell, sokat kell aludnia, helyesen kell táplálkoznia (nincs nasizás étkezések között…Én már itt lelépnék), különféle ruhákat kell viselnie Christian jelenlétében, személyi edzővel edzés, gyantázás és szépítkezés, se cigi, pia vagy drogok, nem feküdhet le Christianon kívül senkivel és úgy általában ne hozzon rá szégyent, vagy különben meg lesz Büntetve.  Van egy olyan rész, aminek a címe „kemény korlátok”, ami arról szól, milyen durva szexben lesz része. Ez egy olyan rész, amit már alig várok, hogy átrágjam magam rajta. Ana furcsának érzi, hogy pénzt fogad el ruhára, mert ettől „ribanc”-nak érzi magát. Elvitatkozgatnak mindenről, ami a listán van, utána Christian megmutatja neki a „kemény korlátokat”. Ezek között van, hogy tilos felgyújtás, lepisálás, leszarás, vágás, szúrás, orvosi fétises hülyeség, a pedofília (azon gondolkozom, vajon tudja-e, Ana milyen gyerekesen áll a szexhez) vagy bestialitás, nincs fojtogatás vagy ilyesmi. Mikor megkérdezi, hogy mik Ana „kemény korlátai”, a lány bevallja, hogy nem tudja…mert még nem feküst le senkivel.

- Szűz vagy? - sóhajt.
Bólintok, és újra elpirulok. Lehunyja a szemét, és mintha tízig számolna. Aztán kinyitja, és dühösen mered rám.
- Mi a fenéért nem mondtad el? - mordul.

Wow, Mr. Tapintatos 2012 díj nyertese…

Ez az összefoglaló azért nem hosszabb, mert ez egy rövid fejezet, és úgy még rövidebb, ha a papírmunkás részt nem vesszük figyelembe. Azonban, a következő alkalommal…készüljetek fel…tudom, hogy egész végig remegtetek a várakozástól…következő alkalommal…Anastasia Rose Steele és Christian Grey… csinálni…fogják…AZT.

Hozom majd a gumibugyim.

5 megjegyzés:

  1. Twitterre: persze hogy nem írtam kommentet azonnal mert épp nyelvtan versenyen rohadtam mikor felraktad. :P

    "vagy lejárt a határideje, és kilehelte lelkét." Erre nekem nincsenek szavaim.

    "Kérlek, Christian Grey." Igazából erre sem. Meg arra, hogy a gondolatait kimondatta Anával. Tótisz MICSINÁÁÁÁL

    Inkább fordítsd le te a könyvet. xD Na jó, nem. Nem akarlak megölni. De simán összehoznál valami ezerszer jobbat mint Tótisz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jóóó, nem is gondoltam, hogy látja majd vk azt az üzenetemet :'D most egy picit jobban néztem a magyar szöveget, és tényleg borzasztóan fordította le. Ó, kösz :D

      Törlés
  2. A játszószobát meglátva én garantáltan hányingerrel küzdenék és futva menekülnék, ha szűz lennék akkor meg visítanék is hozzá!
    De ez az Ana ez aztán bevállalós egy csaj.

    De sokkal érdekesebb itt is Grey. Végigmegy a folyosón, fel a lépcsőn, kezében a kulcs, sima csupasz fém, az egyébként száraz keze most azért enyhén nyirkos lesz. Bedugja a kulcsot a zárba elfordítja, belöki az ajtót félreáll és Anára néz. Ő ismeri a szobát, neki nem kell itt alaposan szétnéznie, a házvezetőnő gondolom kitakarította, se várfolt, se kitépett hajfoszlányok, neki nincs mitől tartania. Ő elég ha Anát figyeli. És tudjuk már: Grey kiváló megfigyelő. Elég ha Ana arcjátékát nézi, tudni fogja milyen választ kap. Tehát csendben, feszülten, a lányt nézi.

    Ana kijelentése: Nem tőle félek - nem hiszem hogy bántana a beleegyezésem nélkül.
    Ezt azért szépen el kell raktározni magunkban az elkövetkezendő 200 oldalra, nehogy kimenjen a fejünkből. Bármi amit Grey tesz ahhoz beleegyezés kell!
    Azért jól haladunk. 1/5 résznél végre már tudjuk, hogy mi és hol és hogyan és feltételek stb.
    Innen már csak beindul a történet. EZ messze jobb mint az Üvöltő szelek, ott csak a 150. oldal körül moccan meg végre minden és nyílnak a perspektívák.
    Tudom mit sajnálok a legeslegjobban. Grey azt mondja ezek a cuki kis játékok büntetést és jutalmazást szolgálnak. A fenébe Ana olyan béna vagy! A jutalmazásról lemaradtunk miattad! Még normális alávetett se tudsz lenni! Ha csinálsz valamit csináld már rendesen!
    Úgyhogy tudom spoiler ezerrel de ez annyira bosszantó ebben a nyomorékban, hogy miért nem képes legalább ha elvállal egy szerepet azt becsülettel végigvinni???
    Jutalmat akarunk Mr. Grey! Kérem uram!!!!

    Na visszatérve a hetedik fejezethez. Grey két nagyon fontos szót emel ki: bizalom és tisztelet. Mi ez ha nem egy mély párkapcsolat elemei? Grey nem is értem miért a 21. században élsz, most tényleg, mert ebben a században ez a kettő már nem létezik. Tudhatnád és hiába keresed édes, sajnos egy nőben sem fogod megtalálni. Szomorú, leghangoló, megértem hogy mélabús zongoradallamokban próbálod enyhíteni ezt a csapást. És azt hiszem értem, hogy miért akarja-e kettőt beleverni a nőkbe! Szeretném átélni azt a momentumot amikor egy nő tényleg tisztelettel és bizalommal fordul Greyhez és hogy akkor mit él át Grey és akkor mit él át az a nő! Sajnos kétlem, hogy a szabadság ötven árnyalatában megtapasztalhatjuk-e majd ezt...
    Tudod Grey, ez a mondatod állított a legjobban magad mellé. Mert megértelek! Mert a világban alig van ilyen, mert a kapcsolatok már alig szólnak erről és szívem szerint mindenkit beküldenék a játszószobádba, hogy tanítsd meg mindenkivel ezt a két szót, úgy hogy egy életre megtanulják!!! Még egy kicsit magamat is beküldeném, mert igazad van, szép szóval, elöljáró példával már nem lehet ma tanítani erkölcsi értékeket! Ide már fenyítés kell!

    Grey tanulásról és tanításról beszél. Nem hogy egy orvos, de már egy pedagógus is elveszett ebben a srácban. A csudába több rejtett képessége van, mint gondolnánk.
    És megfogalmazza mindazt amit ez jelent. Aki tanulni akar, az tud tanulni, aki nem az sohasem fogja megtanulni. Sajnos Ana az utóbbiakhoz tartozik.
    Szeretem ezt a szigorú Makarenko stílust Greyben. Ő már kijárta az iskolát, és most már ő a tanár. Ez csupán erről szól. Végigjárta a tanárképzőt és most már taníthat.
    Később látni fogjuk: Grey csak rossz viselkedést büntet: Vagyis illemtantanár. Aki a tisztelet és bizalom tanára. Anában meg egy cseppnyi tisztelet sincs. Igen rajong ezért a pasiért, beájul a külsejétől, a pénzétől, a cuccaitól. De könyörgöm! ez még nem tisztelet!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az írónő nem következetes, ezt később látni fogjuk...mert amit Grey büntet azt ő maga is elköveti. Dupla hiba! Főleg a tanártól. Ezt egy igazi Christian Grey biztos vagyok benne, hogy sosem csinálná meg! De hát az írónő még a saját karaktereit sem érzi, mit várunk tőle? Nem látta át még azon mélyebb tartalmakat sem, amiket belefektetett ebbe a könyvbe és aztán nem tudta kiaknázni! SZóval hagyjuk, sajnálom hogy Greyt és Anát is ilyen felszínesen ábrázolja, egyikük sem ezt érdelmi, de ez mutatja azt, hogy ma már bárki bármit írhat és minden szent szarból lehet bestseller ez a 21. század. ahol nincsenek értékek. se eszmei se erkölcsi. Grey megpróbálta, az írónő elcseszte!

      Törlés
    2. Ja és kicsi Anám! Tudod miért nem akar más kapcsolatot veled Grey!? Hát mert nem érdemledmeg, azért! Hidd el, ha tanulnál tőle, akkor minden lehetne másabb is. Továbbra is fenntartom az állításom: nem Ana a Greyhez való partner. Ha Grey tényleg megérezné a behódolást, a feltétlen bizalmat és tiszteletet, azt hiszem megszűnne Christian Grey lenni többé, mert végre belenevelte egy nőbe és megtanulták egymást tisztelni, megbecsülni, bizalommal lenni egymáshoz...és ez vezetne el ahhoz, hogy Christian Grey szerelmes is legyen! Csakhogy igazi behódolásra csak egy igazán megfelelő partner képes, aki tudja, hogy mit ad fel, akinek van mit feladnia!
      Egy Kate már lehetne ilyen partner! Mert azt lehet értékelni ami tényleg áldozat! Kate behódolása önfeladás lenne meghajlás, de Ana behódolása...csak szánalmas és nevetséges. Azt hiszem Greynek az lenne az igazi feladat, ha egy uralkodót tenne alárendeltté! Mert akkor csodálhatná a nőt, hogy tényleg annyira bízik benne, tiszteli és szereti, hogy megteszi ezt neki. Ha ez megtörténik, azt hiszem a játszószoba tényleg a szó valódi értelmét jelentené és baldachinos bölcső kerülhetne bele.
      Ez Christian Grey gyógyulásának kulcsa...de ezt egy Anastasia Steele nem viheti véghez, mert alkalmatlan a szerepre. Sajnálom, új szereplő kell...várom az illetőt...

      jaj bocsánat most látom Ana már a 16. ez az Grey 16 nőt tettél álalávetetté de igazán egyiket sem sikerült, szent szar ügy de tényleg!

      Vedd már észre amit te akarsz azt nem a gyenge jellemű nőkkel kell tenned...keress már egy nem akaratgyenge csajt!

      Törlés