2012. december 10., hétfő

ízelítő

Nem leszek most már kész vele, mert megyek aludni, holnap meg olyan fordításokkal foglalkoznom, amit egy cég küldött próbafordításra. Életemben nem csináltam még ilyet, ráadásul szakszövegek, amikhez közöm nincs, de sebaj. Szóval csak azok után tudok a fejezettel foglalkozni. Hogy addig se unatkozzatok, adok egy kis részletet. Jó szórakozást:



"Oké, szóval legutóbbi alkalommal kissé Amerikai Pitésbe fordultak át az események. Christian anyja majdnem fiára nyitott, miközben szexelt egy lánnyal, omg. Annak, hogy a szüleid rád nyitnak, miközben csinálod, elborzasztónak kéne lennie…tinédzserkorodban. Christian felnőtt férfi. Saját háza van. Az anyja meghívás nélkül látogatta meg. Az anyja az úgymond „betolakodó”. Szóval ennek a jelenetnek csak akkor van értelme, ha érettséggel tudnak hozzáállni.

Üdvözlünk a Tizedik Fejezet első soránál:

Sietve kihúzódik belőlem. Megrándulok. Christian felül, és a szemétbe dobja a használt óvszert."



Na, jó lesz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése